Megfelelő gyerekülés

A szülők számára a kicsik biztonsága a legfontosabb, ezért ennek megteremtése mindig, minden körülmények között elsőbbséget élvez bármivel szemben. Példának okáért, addig nem utaznak a lurkókkal az autóban, amíg nincs benne megfelelő gyerekülés, ami ugyanúgy vagy még jobban képes védelmezni őket, mint a felnőtteket a biztonsági öv és a légzsákok.

Ugyanis a gyerkőcök számára az autó biztonsági eszközei nem megfelelőek, sőt, esetenként azok jelentik a veszélyt, ezért a méreteikhez és a testi adottságaikhoz illő gyerekülés szükségeltetik. Mivel pedig az eltérő korú apróságok egészségének és épségének megőrzése érdekében más-más szempontoknak kell teljesülniük, ezért a gyerekülés is különféle kialakítással készül.

Ezek esetében, nem feltétlenül a kor a mérvadó, hanem leginkább a súly és a magasság. A törvény is centiméterben határozza meg azt, hogy mikortól lehet a jármű saját övével bekötni a gyermekeket, ami nem véletlen, hiszen például két 7 éves között is nagy eltérés lehet magasságban.

Print Friendly, PDF & Email