A hatóságok szigorúan fellépnek a hivatali vesztegetés ellen

A vesztegetés bűncselekmény

Sokaknak ismerős lehet a helyzet. Ha már adott bármekkora összeget is azért, hogy kedvezőbb eljárásban részesüljön, akkor az is eszébe jutott, hogy bűncselekményt követett el? Amikor ezt teszi, akkor ez jogi értelemben vesztegetés. Ha a „kenőpénzt” hivatalos személynek szánja, akkor az hivatali vesztegetés. A hatóságok szigorúan fellépnek a hivatali vesztegetés ellen.

Ez a cselekedet még akkor is bűncselekmény, ha a felkínált összeg csekély, vagy azt a másik fél el sem fogadja. A törvény szerint aki hivatalos személyt bármilyen előnnyel befolyásolni próbál, az bűncselekményt követ el.

Erről, és a hasonló jogi fogalmakról a Vidákovics Ügyvédi Iroda weboldalán jogi sallangoktól mentesen, bárki számára érthető megfogalmazásban is olvashat. Ha Ön vagy egy hozzátartozója ellen büntető eljárás indult, akkor a védekezését még az első vallomástétel előtt beszélje meg egy büntetőügyekben jártas ügyvéddel. Egy rosszul megfogalmazott vallomással ronthat az ügyének a megítélésén. Ez nem csak a hivatali vesztegetés esetében, hanem általánosságban is kijelenthető. A védekezésnek mindig az legyen az első lépése, hogy konzultál egy védőügyvéddel. Egy tapasztalt ügyvéd csak akkor fogja javasolni hogy ismerje be a bűnösségét, ha a bizonyítékok ismeretében ő is úgy látja, hogy ez a legkedvezőbb az Ön számára.