Idősek Napja a zuglói Olajág Otthonokban

Időgondozás Budapesten

Az idén október 11-én köszöntöttük a zuglói idősek otthonának lakóit az Idősek Napja alkalmából.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO által megfogalmazott dokumentum áttörést hozott az idősügyben, mert először gondolkodik az idős emberről a maga emberi teljességében. A program hangsúlyozza, hogy a figyelmet az emberi élet kiteljesedésére kell fordítani és nem kizárólag a szociális és egészségügyi vonatkozásokra leszűkíteni.

„Amikor aktív időskorról beszélünk, azon azt értjük, hogy az évek múltával ne kevésbé, hanem még jobban éljünk mindazzal, amit az élet tartogat: a munkahelyen, otthon vagy a társadalomban, közösségekben is.” – fogalmaz a dokumentum. Az időgondozás Budapesten is kiemelt feladat, a ez elöregedő társadalom miatt.

Az Olajág Otthonok is ezen irányelvek mentén próbálja az idősek figyelmét felhívni mindazon lehetőségekre, amelyek még mint jövő és feladat állhatnak előttük.  Erről is beszéltek ünnepi köszöntőjükben az öregotthon intézményvezetői, majd fölhívták az ünneplő idősotthon lakók figyelmét arra, hogy a lelki egészség megőrzésében milyen fontosak a vidámság, a mosoly, a zene, a tánc és nem utolsó sorban a finom édességek.

Ennek bizonyításául a megjelenteket kiváló édes és sós süteményekkel valamint málnaszörppel láttuk vendégül. Zenéről Horváthné Haberle Erika és Juhász László meghívott előadóművészeink gondoskodtak, akik nem először léptek már fel az otthonokban. Oly nagy kedvvel – és ahogy az idősek otthonának lakói is megállapították – szeretettel szórakoztatták különböző műfajú örökzöld dallamokkal a megjelenteket, hogy mindannyiunk örömére a táncparkett is megtelt az öregek otthonában.