Rendszergazda szolgáltatás kisebb és nagyobb cégeknek

Rendszergazda szolgáltatás

Manapság már minden nagyobb vállalat használ számítógépeket, okoskütyüket és különböző szoftvereket, amelyek könnyebbé, átláthatóbbá teszik az emberek munkáját. Sőt, már a kisebb cégek körében is nagyon kevesen vannak, akik semmilyen számítástechnikai eszközt ne használnának.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki ezeket a berendezéseket és a rendszereket felügyeli, karbantartja. Ez roppant egyszerűen megoldható a rendszergazda szolgáltatás keretében, de akár úgy is, hogy külön erre alkalmaznak egy vagy szükség esetén több személyt.

Viszont az utóbbi lehetőség sokkal többe kerül, hiszen egy teljes munkaidős bért kell biztosítani azért, hogy ezek a feladatok mindig naprakészen el legyenek látva. A rendszergazda szolgáltatás sokkal kedvezőbb díjak mellett vehető igénybe, ami a legszélsőségesebb esetben is töredéke egy informatikus kolléga alkalmazásának bérével összehasonlítva, nem beszélve arról, ha több is van belőlük.

Ráadásul, ha egy megbízható, profi csapatra bízzák a gépek és a rendszer felügyeletét, akiknek ez a szakterületük és rengeteg a tapasztalatuk, akkor sokkal hamarabb felismerhetőek és orvosolhatók lesznek a problémák. Tehát minden tekintetben a rendszergazda szolgáltatás igénybevétele tűnik előnyösebbnek. Még a rendszergazda szolgáltatás árak is mellette szólnak, hiszen amint említettük nem érik el egy beosztott fizetésének felét sem. Ellenben, nagyon széles támogatást és segítségnyújtást kínálnak cserébe, így ár-érték arányban még kiemelkedőbb az ajánlat.

Példának okáért, proaktív távfelügyeletet és távoli segítségnyújtást is biztosítanak, így még a helyszínre sem kell kiszállniuk azért, hogy megoldjanak egy problémát, mégis nagyon gyorsan és hatékonyan dolgoznak. A rendszergazda szolgáltatás árak megtekinthetőek a xit.hu oldalon, azonban tudni kell, hogy ezek csak hozzávetőleges összegek, mert minden estben az ügyfél igényeinek megfelelő ajánlatot állítják össze, így a tarifák is változnak némileg. Tehát, ha valakit a pontos rendszergazda szolgáltatás árak érdeklik, akkor az árajánlatkérés jelenti a megoldást.