Az internetes webáruházak megjelenése és fejlődése

Az internetes webáruházak szerepe
Az internetes webáruházak szerepe

A kereskedelmi szektor jelentős változáson ment át az utóbbi évtizedben. Ez a változás főleg az internetes webáruházak megjelenésének tulajdonítható.

Ezek ugyanis kényelmesebbé, egyszerűbbé és sok esetben gazdaságosabbá tették a vásárlást. Az internetes webáruházak megjelenése nagyjából egybe esett az internet széleskörű elterjedésével. Amint a lakosság számára is elérhetővé vált az internet hozzáférés, máris elkezdek megnyílni az internetes boltok.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ennek következtében a hagyományos üzletek forgalma jelentősen csökkent volna, ugyanis kenyeret, tejet és más hasonló terméket ezután is a sarki kisboltban vásárolják az emberek.

A webáruházak csak ritka esetben árusítanak élelmiszereket és akkor is főleg a nehezebben beszerezhető különlegességeket. Elsősorban elektronikai termékek, ruhaneműk és egyéb használati tárgyak megvásárlására szolgálnak az internetes webáruházak. Persze a megvásárolható termékek listája napról-napra bővül, de teljesen mégsem fogja átvenni a hagyományos üzletek szerepét.