Az üvegszálas nyéllel rendelkező kalapácsok előnyei

Üvegszálas nyelű kalapács
Üvegszálas nyelű kalapács

Az elmúlt évtizednek az egyik szomorú tapasztalata, hogy sok terméket, tisztelet a kivételnek, egyenesen fogyócikknek gyártanak, azaz csupán olyan minőséget dobnak a piacra, hogy az ne tartson sokáig, ne legyen hosszú élettartamú, ezért mielőbb vásároljanak újat. Itt nem csupán a kisebb eszközökről van szó, hanem lassan már olyan nagyobbakról is, mint a gépjárművek. Míg a régiekkel 20-30 évet simán működtek, addig a mostaniak esetében pontosan kiszámolják, hogy 200 ezer kilométer után lehetőleg menjen annyira tönkre, hogy a javítása csak minimálissal kerüljön kevesebbe, mint maga az új eszköz.

Persze tisztelet a kivételnek, mert azért napjainkban is gyártanak minőségi cuccokat. Például az üvegszálas nyéllel rendelkező kalapácsok igencsak strapabíró eszközök. Köztudott, hogy nem igazán a kalapács vasrészével van általában gond, hanem a nyél az, ami eléggé hamar eltörik, főleg ha netalán egy elhibázott ütés során nem magát a kalapácsot éri a hatalmas ütés, hanem a nyelet. Ilyenkor aztán a következő ütéshez általában már szükség van egy másik kalapácsra. Na de nem ez a helyzet azokkal, amelyeknek a nyele üvegszálból készül. Köztudott dolog, hogy az üvegszál igencsak strapabíró anyag, hiszen nemcsak horgászbotokhoz, hanem újabban fejszékhez és egyéb mindennapi eszköz készítéséhez is felhasználják. A kalapácsok esetében azért szerencsés ezt az anyagot használni nyélnek, mert nem törik olyan könnyen, mint a fa, még akkor sem, hogy egy-egy elhibázott ütés a nyelet éri.

Ugyanakkor az üvegszálas nyél csillapítja az ütések erősségét, vagyis nem a használó személy kezét és karját éri akkora hatás, mint mással végzett ütések esetében. Ráadásul a legtöbb üvegszálas nyelű kalapácsra csúszásgátlót is tesznek, aminek köszönhetően rendkívül lecsökken annak a lehetősége, hogy balesetet okozzanak vele, hiszen jó tapadása miatt nem csúszik ki a mester kezéből, így nem fog senkiben kárt okozni. Tehát, ha szeretne végre valami hosszú élettartamú szerszámot tartani a kezében, akkor mindenképpen üvegszálas kalapácsot vásároljon!